[Későbbi] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
*Jól esik neki ez a kis törődés, úgyhogy lehunyja a szemeit és kiélvezi.* -Szánalmas mi? Ami számodra pihenés, nekem még az is kimerítő.. *Mosolygott kicsit, és arcát a fiú kezébe fúrta.*
|
*Megsimogatja a fiú fejét és figyeli őt.* Gondolom eléggé kimerültél... nem vagy hozzászokva, hogy túl sűrűn kilépj a szobádból? *megsimítja az arcát is, majd csak eldől az ágyon.*
|
*A fiú felé fordult és úgy halgatta őt.* -Heh, szerintem biztos csak féltékenyek rád, mert te vagy apa kedvenc lovagja.. *Vigyorodott el.* -Ők meg már öregek, mégsem jutottak el erre a szintre mint te. Szóval remélem büszke vagy magadra. *Mosolygott kissé már álmosan.*
|
Megköszönhetnéd máshogy is... *a fiú ajkait nézi hosszasan.* Nos... már csak egy ló kell és vissza is vihetem a gyönyörű hercegnőt... *mosolyog rá aranyosan. Nagyon tetszik neki, és az is, hogy hercegnő, hisz minden vágya, hogy herceg lehessen ő is, így minéll közelebb akar kerülni egy ilyen elbűvölő hercegnőhöz. Egy kisebb tanyára ér vele. Ott bemegy az istábbóra és kihoz egy gyönyörű lovat. Ráülteti a hercegnőjét és mögé ül ő is, majd elindítja a lovat. Átöleli a fiút, nehogy leessen esetleg.* Mit csináltál annyi időn keresztül ebben a toronyban? *kérdezi halkan, fél kézzel ölelve őt.*
|
*megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkát, hogy a fiú nem ismerte fel. Mire leérnek szíve már majd kiugrik a helyéből. Nagy szemekkel nézi a tályat.*
- Én...köszönöm...Nao - *suttogja most igazán őszintén. Rettenetesen boldog hogy végre nem rab többé*
|
Gyönyörű a neved is... én Naoki vagyok... de szólíts csak Nao-nak... *öleli még szorosabban a fiút, majd leér vele hamarosan. A karjaiba veszi szépséges hercegnőjét és elindul vele az egyik irányba.* Nos akkor most hazaviszlek, ahogy ígértem...
|
*Ő is hátradől és a fiút nézi.* Na igen... gyerekeket nem szívesen alkalmaz a király lovagnak... csak ha nagyon ügyes... én hosszú évek óta vagyok már lovag... sokan ezt sem szeretik bennem... hogy a király fiatalon úgy gondolta, kész vagyok a valódi munkára is... nem jövök ki túl jól a társaimmal... *mondja halkan.* Örülnek, ha legalább csúfolhatnak...
|
*szorosan hozzásimul a fiúhoz, öleli a nyakát.* - dehogy lépek le... - *a fiú szavaira mégjobban öleli. Lehelletét a fiú a nyakán érezheti. Beleharap az ajkába. Ezen el kell gondolkoznia. Neve önmagában nem árulná el hisz nem valami fiús név, de ha a fiú ennyit tud az Opál királyságról az annyit tesz hogy lehet ismeri az elrabolt herceg történetét* - Öhm....Valeria... - *mondja nagyon halan* - És a tiéd nemes lovag? -
|
-Eh? 21? *Meghökkenten pislog a fiúra.* -Um.. noss én azt hittem 17-18 éves vagy.. *Nevetett zavartan* -Akkor már megértem miért hívnak így.. *Dőlt hátra az ágyban és nagyott sóhajtott.*
|
Oké... de aztán nehogy lelépj... ritkán van dolgom ilyen szépségekkel... vagyis... még sosem láttam hozzád hasonló lányokat... *átkarolja a fiút és elindul vele óvatosan lefelé.* Kapaszkodj... bár én is foglak, de... azért menjünk biztosra. *öleli fél kézzel a lehető legjobban magához. Kicsit mosolyog. Tetszik neki a fiú.* Mi a neved amúgy? *kérdezi, mikor már nagyjából félúton vannak lefelé a toronyból.*
|
*nézi a fiút "aggódó" szemekkel* - Akkor fogj csak egy kézzel....de mindenképp fogj különben le fogok esni.. - *mondja mint aki most nagyon fél, pedig már alig várja hogy végre lejusson innen. Viszont a fiú mondata meglepi és hirtelen nem is tud mit reagálni* - Igen....igyekezett titokban tartani...mert....mindegy...- *átkarolja a fiú nyakát és hozzásimul* - csak juttass le...
|
Hát... azért... én már felnőtt vagyok... néhány éve... *néz a fiúra.* 21 éves vagyok... *néz komolyan Atsura és nyújtózik közben egyet.* Miért? Te nem erre számítottál? *figyeli még mindig a fiút.*
|
-Oh.. noss én nem tartom magam olyan alacsonynak.. *Nézett végig magán meglepetten.* -Mondjuk nem tudom hány éves vagy Kenichi.. *Döntötte oldalra a fejét kíváncsian.* -Nem vagy sokkal idősebb nálam, nem? *Pislogott kiváncsian és lehuppant a fiú mellé.*
|
Hümm... kapaszkodnom is kéne... sajna neked nincs olyan hosszú hajad, mint a mesékben, szóval... úgy nem jutunk le... de... vagy a hátamra mászol, vagy fél kézzel tudlak fogni... akkor talán nem esünk le... *nézi a fiút és a derekánál átkarolja.* A király nem is említette, hogy elrabolták tőle a lányát...
|
*erre alig halhatóan morog de tartja magát még, mikor a fiú kimondja végre hogy elviszi ajkát játszva a "szende szüzet" az arcára nyomja, mintha már ez is nagy dolog lenne tőle* - Köszönöm... hát...mondjuk ...ha ....ha felvennél az öledbe és úgy másznál le - *erre akaratán kívül elvigyorodik kissé gonoszkásabban*
|
Lássuk csak... ha leviszlek, hozzámész egy herceghez... de... ha itt hagylak, csak én fogom tudni, merre vagy... *vigyorog.* Ez a verzió gondolom nem nyeri el a tetszésed... na jó... legyen, leviszlek... lovam is van... haza tudlak fuvarozni vele... *nem tudja levenni a fiúról szemét.* Csodaszép vagy... ja igen... akkor... van ötleted, hogy vigyelek le?
|
*kényszeredett mosoly* - Nos,...apám nem szerette ha kijárok az utcára...inkább otthon voltam...ott is leginkább a szobámban - *mondja gyorsan majd erre vág egy grimaszt mikor a fiú nem látja. Nagyon ki akar már jutni innen de most hogy ilyen közel van a szabaduláshoz nem hibázhat*
- Rendben...nos...mivel apám a király...azt kérhetsz tőle amit csak akarsz... -
|
De... az Opál királyságnak... nincs ilyen gyönyörű hercegnője tudtommal... kicsikorom óta élek már ott... rád viszont... nem emlékszem... *nézi a fiút.* Mindegy, hiszek neked... de... ha leviszlek... cserébe... ajánlj valami jót... *nézi komolyan.* Előbb egyezzünk meg valamiben, aztán agyalok majd azon, hogy juttassalak le... na? *nézi őt mosolyogva.*
|
*mosolyogva nézi, közelebb hajol hozzá* - Dehogy verlek át...sosem tenném....az Opál kobra királyság az otthonom....már jó ideje annak , hogy elraboltak onnan és ide zártak... vigyél vissza... -
|
*mióta csak az eszem tudom el vagyok átkozva...legalább is mindenki ezt mondta, s mondja nekem most is. Hogy miért? ...Nos ezt én is szeretném tudni. De ahhoz meg kellne szólalnom. Amit semmi képpen sem akarok. Nem szeretek beszélni. Meg kimenni nappal. Olyankor mindenki néz. Gyerekkorom óta kerülnek az emberek. Ha kiléptem a házból összesúgtak a hátam mögött. És ezt utáltam. Utáltam de mit is tehettem ellene?...Egy ideig tűrtem, de mindhiába. A sottogásból csevely, a csevelyből pletyka, a pletykából lázadás lesz. Egy lázadás ellenem. Gyerek voltam még...nem tudtam hogy miről van szó. Sokan voltak a kastély körül. Apám nevét kiabálták. Ő kiment, engem levitt a pincébe hogy maradjak ott. Vártam. Féltem és remegtem, de nem jöttek érten. Csak másnap jött le apu komoly arccal. Azt mondta hogy többé nem hagyhatom el a kastélyt. Nem értettem hogy miért. Sírni kezdtem. Meg akartam őt ölelni de nem hagyta. Ellépett, eltolt. Hideg volt, kegyetlen. Azt mondta a toronyban fogok lani és nem mehetek ki többet a birtokról. Én betartottam.
Mikor erre gondolok elfog valami megfoghatatlan szomorúság, valami düh..egy erő ami nagyobb nálam. Dühömben a falba vágom a kezem. A fal megtörik a kezem után. Egy könyvet veszek föl. Próbálok nem a múlton gondolkodni. Nem megy.Az apám hangja risztj fel. Morogva dobom félre az értékes könvyet,de persze ez neki mit sem számít. Semmit, ahogy más sem. Nem sietek. Komótosan ballagok végig a hatalmas, hosszú folyosók végtelennek tűnő rengetegén. Unjom már az apja fárasztó - s mindeddig teljesen hasztalan - beszélgetéseit, amelyekben csak ő beszél. Én meg sem szólalok. Hideg arccal lépek be a terembe. A szolgák egyből elhallgatnak, én pedig közelebb lépkedek. Nem hajtok fejet a király, az apjám előtt. Nem tisztelem meg semmivel, Csak állok, tekintetem a szolgákra téved. Hosszan nézem őket, majd kinyújtjom a kezem. Aoira mutatok kifejezéstelen, merev arccal*
- Azt... - *morogom, mire a szolgák már ugranak is és egy láncot csatolnak a fiú nyakára, majd a hercegnek nyújtják mély meghajlások közepedte. elveszem és többet nem is szólva elindulok, s ezzel magával rángatva a fiút. Gyors, határozott léptekkel viharzom ki a teremből. Kong a kastély mikor bezárul a kapu mögöttem.* - Mostantól te az enyém vagy...azt teszed amit mondok és úgy ahogy mondom. Nem beszélsz ha nem kérdezlek, nem ellenkezel, nem kérsz, nem akarsz, nem gondolsz, nem érzel világos? - *kérdem kimérten, ridegen hátra sem pillantva rá. Talán egy cseppet eltereli majd a figyelmem...ajánlom neki hogy így legyen*
|
[Későbbi] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Új bejegyzés
Frissítés
