[Későbbi] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Tudtam én, hogy egy igazi mázlista vagyok... remélem nem versz át... bár... az biztos, hogy csodaszép vagy... hihető, hogy hercegnő vagy... na és... hova kéne vinnem téged? Hol van az a "haza"?
|
Ha láttad már a társaim, megérted, miért... mind magasak és jóval idősebbnek néznek ki nálam... én hozzájuk képest... kicsi vagyok nagyon is... Ráadásul te sem vagy nálam sokkal alacsonyabb... viszont a lovagok nagy része több fejjel magasabb, mint én... *végignéz a fiú mellkasán. Kicsit elmosolyodik, de csak egyetlen pillanatra.*
|
*arcán sunyi mosoly villan át mikor felér a fiú. Közelebb lép kozzá és kezét a melkasára teszi. Ráemeli igéző zöld szemeit*
- Köszönöm nemes megmentőm...igen hercegnő vagyok... - *mosolyog fel rá édesen* - úgyhogy ha hazaviszel teljesíthetem amit csak kívánsz... -
|
Oké-oké... megyek... *elkezd fölmászni. Nem megy neki egyszerűen, de azért elég ügyes. Viszonylag hamar felér.* Huhh... *mikor végre szilárd talaj van ismét a lába alatt, végignéz a fiún.* Aztaaa... innen még szebb vagy... hercegnő vagy? *nagyon reménykedik. Nagyon tetszik neki a fiú, bár ő még mindig meg van arról győződve, hogy ő egy lány.*
|
-Ne kiváncsiskodj már annyit. *sóhajtott* Hallottam, mikor a társaid beszéltek rólad. Hogy milyen titokzatos vagy, hogy senki nem tud rólad semmit és hogy gyors hangulatváltozásaid vannak. Továbbá hogy elég távolságtartó vagy. Viszont énis kérdeznék valamit. Miért hívnak törpének? Nem is vagy olyan alacsony, és külsőre se mondanám, hogy kisfiús lennél.. *Néz a fiúra értetlenkedve. Közben kigombolja az ingjét, hisz elég meleg nyári este van. Nem szégyelli nagyon is kisfiús törékeny testét, amire más nem biztos hogy büszke lenne xD.*
|
*forgatja a szemét és már igen nehezen őrzi meg a szerepét*
- De én nem tudok lemászni...nagyon félek ....leesnék...ha feljösz le tudnál vinni engem...kérlek... - *kihajol és édes szemekkel néz le rá*
|
Hát... mit tehetne értem egy toronyba zárt lány? Bár... *perverz vigyor ül ki a képére.* lennének ötleteim... *megrázza a fejét.* Másszak fel? Háát... végülis... miért ne? De... avval még nem vagy kisegítve... *néz fölfelé.* Miért nem mászol le egyszerűen? Ha én föl tudok mászni, te le is tudsz épp úgy mászni, nem? *billenti értetlenül oldalra a fejét.*
|
Értem... *visszaül a fiú ágyára.* Na és... miket hallottál rólam, amivel felkeltettem a figyelmedet? Hisz én sem vagyok olyan különleges... csak egy lovag a sok közül, aki az apádnak köszönheti a munkáját és az életét egyaránt... *szemeire most nem húzza vissza a haját. A tekintete most tökéletesen békés.* Tehát holnap már nem úsznám meg ennyivel? *vigyorodik el egy kicsit.*
|
*vigyorog és beletúr szép szőke hajába.*
~ Hm...azt hiszem...nem rontom el ezt most...ha elárulom ki vagyok még a végén itt hagy... ~
- Nemes lovag kérlek szabadíts ki....Van de nem elég hosszú....nem tudnál felmászni ?... - *mosolyog és könyörgően néz le rá* - Megteszek cserébe bármit amit csak kívánsz... -
|
Azta... *a lélegzete is eláll, mikor meghallja, hogy valaki válaszol. Felpillant és meglát egy gyönyörű, szerinte lányt.* Hűha... ki zárt be ide, szépségem? *nézi a fiút. Utána nagy nehezen leveszi róla a szemét és körbepillant.* Am... hogy gondoltad azt, hogy... hozzalak le? *föláll és a toronyhoz közelebb sétál.* Mégis hogyan? Nincs sok lepedőd meg ilyenek...? Egyszer mesélték, hogy így szökött meg a toronyból valami hozzád hasonló csaj... *vigyorog.* Na? Ez nem jó ötlet? Am... vagy... *gondolkodik.*
|
*Mint mindig most is az utcákon menekül nagyon nagy sebeséggel a faluban. Megérkezik egy mellékk utcához ahol nem tud merre menekülni egy darab kenyér van a kezében és az ottani őrök már a nyomába vannak.*-Oh ogy az a.....merre menjek?...-*Nézelödött levegőt hirtelen és szaporán kapkodta nem tudott merre menekülni a fal túl magas volt és vissza felé csak a haláll várt rá. Épp a Bíbor sárkány területén volt így méginkább azon volt hogy ne bukjon le.....De esélytelen volt a menekülése így csak nézelödött és forgolodtt és remélve azt hogy talán most az egyszer valaki segít neki...*
|
-Azt mondtam csak akkor lesz, ha megölöm a testvéreim. Ki mondta, hogy nem teszem meg? *Válaszolt másfelé nézve, majd ismét a fiúra.* -Nem vagyok mindig gonosz, és én is fáradt vagyok.. ilyenkor már nincs erőm szemétkedni senkivel sem. Holnap új nap lesz, szóval örülnöd kéne hogy most csak ennyit kaptál. *Nyujtotta ki a nyelvét.* -Hát, sokmindent hallottam rólad. A többi lovag unalmas. Érdekelsz, ezért választottalak ki téged. Az, hogy megláttalak reggel a kertben nem remélt ráadás volt. Így legalább volt okom rá hogy veled legyek. *Vigyorodott el.*
|
*a nagy csendet egy kiabálás szakítja meg. Nagyon meglepi a hang és ki is hajol azonnal az ablakon. Lent egy fiút pillant meg egy fa árnyékában. Elgondolkozva nézi*
~ Hát..nem egy herceg vagy nemes...de.ez is jobb a semminél... ~ *elvigyorodik és bájos mosollyal int le neki*
- Igen van....és már elég rég óta várok itt...a torony már régebben úgyhogy nem tudomm mennyi idős...de...ha lehoznál innen kellemesebben el tunkánk beszélgetni -
|
Nem azt mondtad, hogy belőled sosem lesz király? *vigyorgott.* Azt hittem, jobban lefárasztassz... meglepett, hogy csak ennyit parancsoltál... de... miért is épp engem szúrtál ki a lovagok közül? Biztosan találtál volna jó kifogást, miért szórakozz a többiekkel, nem igaz? *mondja nyugodtan. Már nem siet, mert neki egy kis séta is szinte már pihentető dolognak számít. Sokszor nincs ideje többet pihenni.*
|
*Megbízták őt avval a feladattal, hogy szerezzen be a saját és a Karmazsin birodalomból fontos árukat, mert lebetegedett néhány ember, akik ezt szokták csinálni. Egy másik szolgával ment el. Úgy döntött, ő sétál egy keveset, mert sok mesét hallott erről a vidékről, amerre most járt. Elindult és egy nagy tornyot pillantott meg. Vigyorogva leült egy fa alá és onnan nézegette a tornyot.* Jujj... ez jól néz ki... vajon mire használják? Vagy csak úgy itt van? Úgy fölmennék... talán egy kilátó... *beszélt magában.* De az a hülye már valószínűleg megvett mindent... mennem kéne találkozni vele... de... akkor vissza kéne mennem megint a kastélya... *a fejét fogva beszél magával halkan.* De végre valami kaland... *vigyorog és fölkiált, de csak poénból.* Hé! Van itt valaki!K? *válaszra nem számít, csak úgy hiszi, most ő nagyon poénos.* Hány éve roskadozhat itt ez a torony vajon...? Ez a kéró pont jó lenne nekem... *motyogja magának.*
|
*Felnyitja a szemeit és felnéz a fiúra. Nem zavarja, hogy olyan közel van hozzá. Ismét elsöpri a fiú szemei elől a haját.* -Szépek a szemeid, ne rejtsd el őket. *Mondta nyugodtan.* -Talán igazad van. Én herceg vagyok, te pedig lovag. De csak várd ki, amíg én leszek a király.. akkor minden parancsom teljesítened kell, és nem hagyatkozhatsz az apámra.. *Kuncogott.* -De tudod, sajnáltam volna ha nem találkoztunk. Ha te nem is, én igazán jól szórakoztam ma. *Sóhajtott fel jólesően.* -Szóval, párszor még igyényelni fogom a társaságod. *Vigyorodott el.* -De elég fáradt lehetsz, mert végülis nem hagytalak pihenni. Ha akarsz aludhatsz itt.. *Motyogta el a végét.* -De, persze, gondolom a szállásodat már jobban megszoktad szóval ha akarsz akkor menyj.. *Magyarázkodott egy kissé zavartan.*
|
Nem utállak jobban, mint bárki mást... *mondja halálosan nyugodt hangon. Visszaveszi a saját ruháit és utána leül az ágyra.* Mindegy, mi lennél... hisz te herceg vagy én meg egy lovag... nincs ha... sosem tudhatod, mi lenne, ha... te nem lennél herceg, vagy ha én nem lennék lovag... valószínűleg nem is találkoztunk volna akkor soha. *A fiút nézi.* De ez mindegy is... az van, ami van... ennyi... *jelenti ki.* Na és... most mit akarsz, Atsu? *áll a fiú elé, eléggé közel hozzá, így a falhoz szorítva a fiút. Egyik kezét megtámasztja a herceg feje mellett a falon.*
|
*a torony ablakában ül s néha fel-fel sóhajtva fáradtan mered a távolba. A messzeségbe kastély tornyát látja. Nem tudja, hogy melyik vár ez, de még azt sem hogy melyik birodalomban van éppen. A nap lassan lebukik a hegyek mögé narancssárgára festve maga mögött a kék eget. Ő inkább lehunyja a szemét. Unja már ezt. A csendet, a magányt. Már több mint egy éve annak hogy a Karmazsin birodalom hercege ide záratta be. S bár a toronyban volt minden ami az élethez szükséges mégis ez volt a legszörnyűbb büntetés amit rá mérhettek. Márr rég feladta a reményt hogy megmenti valaki. Amilyen gyorsan mentek el az első hónapok, melyekben még buzgón ült az ablakban az erdőt lesve, hogy mikor jönnek érte apja katonái,az idő múlásával váltak egyre hosszabbá, reménytelenebbé, üressebbé az órák, percek, amiket itt töltött. Feláll a székről, kezét az ablak párkányának támasztja. Úgy nézi mégis a naplementét, hisz mást úgysem tehet...
|
*Lassan visszaérnek a herceg szobájába. Leülteti Kenichit az ágyra, és leveszi róla a nyakörvet és a pórázt.* -Ugyan. Apám is utál, de úgy tesz, mintha ugyanolyan fontos lennék mint a két másik testvérem. *Vigyorodik el magán gúnyosan.* -Te is utálsz, nem igaz? *Mosolygott, majd hátrébb lépett és hagyta hogy visszavegye a normális ruháit.* -Fogadjunk, ha nem lennék herceg, már kitépted volna a szívem vagy megfolytottál volna. Mert szerintem te nem vagy az a türelmes fajta, csak ha muszáj. *Hunyta le a szemeit mosolyogva, és elképzelte ezt maga előtt.*
|
Az apád engedélye nélkül... nem vihetlek el... de... ha megkéred őt... talán velem hajlandó lesz elengedni téged... *mondja nyugodt hangon.* És sosem lehet tudni... talán épp a bátyád vagyok... *vigyorog és követi.* Kétlem, hogy csak teher lennél... akkor az apád már rég engedte volna, hogy olyan helyekre jöhess, mint a lovagok...
|
[Későbbi] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Új bejegyzés
Frissítés
