[Későbbi] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]

- természetesen - *jön a nyugost válasz* - Egyszer kitettek egy jégmező közepén....11 éves voltam...haza kellett találnom azalapján amit megjegyeztem a tájból...de ittvagyok..és azóta tájéhozódni is tudok - *benyit a konyhába, hisz mikor megérkezett mindent megjegyzett hogy holvan*
|
*Mikor Fågel föláll, ő is gyorsan talpra áll és követi őt. Lassan felfogja, hova is mennek. Nézelődik mindenfelé, de főként a fiú hátát nézi, ahogy halad mögötte.* Amúgy... te tudsz tájékozódni a folyosókon? Nekem az összes ugyan olyan... ha egyszer elindulok az egyiken, kizárt dolog, hogy egyedül visszataláljak... *motyogja.*
|

- Akkor...gyere keressük meg a konyhát -*motyogja halkabban még mindig nem pillantva fiúra mert fél, hogyha ránéz megint elönti a forróság az arcát mint a múltkor. Elindul kifelé*
|
*Elvörösödik, ahogy tudatosul a fiú hangjának köszönhetően benne minden és visszatér a valóságba.* Jajj... bocsánat... *motyogja és lehuppan a földre, így egy picit eltávolodva a fiútól.* Öm... de... nagyon... éhes vagyok... *suttogja zavartan. Valójában el sem jut az agyáig, mi volt a kérdés, és ő mit válaszolt, csak reflexből igent mondott és megismételte, amit a kérdésben hallott.*
|

*nézi a fiút és most ő közeledik picit de mielőtt valami olyasmit tenne amitől még visszafordíthatatlanabb lenne a kötődés amit a fiú iránt érez, gyorsan elhajol és elpillant* - nem vagy...khm...öö éhes? - *kérdi mert jobb nem hut eszébe hirtelen*
|
*Elveszett valahol Fågel gyönyörű kék szemeiben. Mindenről megfeledkezett most. Úgy érzi, beszippantja őt az a gyönyörű szem. Egy picit sem mozdul meg. Nem közeledik, de nem is távolodik.*
|

*arca picit, alig észrevehően pirosabb lesz. Lepillant a fiú ajkára aztán rögtön vissza a szemébe. Igyekszik összeszedni el-elkószáló gondolatait*
|
*Nem esik le most neki még a fiú jelzésével sem, hogy milyen közel is van hozzá. Kissé kipirul az arca, de csak a gondolataitól, amik eléggé elkalandoztak.*
|

*most neki tűnik fel előbb ez a helyzet. Hátrább hajol és jelzés képpen megköszörüli a torkát, mert kezd kicsit zavarba jönni bár ő azt nem tudja hogy mi.*
|
Tényleg? *boldogan elmosolyodik* Köszönöm... akkor is, ha nem az én kedvemért, de... nagyon örülök, ha maradsz... *nézi még mindig nagyon közelről Fågelt. Annyira bámulja őt, hogy az sem tűnik fel neki, hogy túl közel van. A fiú térdein vannak az ő kezei és egyenesen a fiú szemébe néz még mindig.*
|

*mintha hipnotizálnák őt a fiú tiszta, szép szemei. Bólint lassan* - Akkor maradok a végéig...legalább alaposabban körbe tudok nézni - *teszi hozzá gyorsan hogy ne tűnjön úgy hogy csakis a fiú miatt marad*
|
*Föláll és odalép a fiúhoz. Leül elé és odahajol hozzá nagyon közel.* Ne menj el... kérlek... maradj és... versenyezz te is... *nézi kérlelően.*
|

*sóhajt hatalmasat és lecsúszik a szekrény mentén a padlóra* - nem tudom....azt hiszem...de így csak megnehezítem a helyzetet,....nehezebb lesz elmenni,.. - *mondja szinte suttogva, elgondolkozva azon hogy hogyan is történhetett ez meg vele*
|
I-izé... mit mondtál? *nézi. Magában még egyszer meggyőződik, hogy jól hallotta azt, hogy "akkor csak jobban megszeretnélek..."* Ez... azt jelenti, hogy kedvelsz? Vagy... mi? *néz édes, reménykedő szemekkel a fiúra.* És az olyan szörnyű lenne, ha... ragaszkodnál? Én örülnék neki... nagyon örülnék neki... ha nem lennél... magányos... *suttogja*
|

- Nekem nem kell másik élet...én már nem tudok máshogy élni...ez az életem... - *suttogja és kék szemeit a fiúra emeli* - Akkor csak jobban megszeretnélek... - *megdöbben saját magán hogy ezt mondta. Összehúzza a szemöldökét mert nem is érti hogy mondtatott ilyeneket* - Mármint...csak nagyobb lenne rá az esély, hogy ragaszkodni kezdjek az emberek társaságához...
|
É-és, ha te nyernél? Ha nyernél, nem kéne ezt dolgoznod és akkor... megváltozhatna az életed... újra találkozhatnál a szüleiddel, lehetnének küönböző kapcsolataid, szerezhetnél barátokat, szerelmet, mindent... *nézi, és nagyon gyorsan mondja ezeket. Még mindig nagyon zaklatott.* Nem mindegy, mikor! *nézi őt szomorú tekintettel.*
|

* a pénzt ledobja a fiú ágyára és nekidől a szekrénynek. Elpillant a fiúról. Kinéz az ablakon* - Nem mindegy hogy mikor megyek el?...a vége úgy is az.. - *motyogja halkabban, szomorúnak érzi magát de persze nem mutatja ki az érzelmeit*
|
Elmész? De... miért nem indulsz rendesen, ha már eljutottál ide? Úgy értem... tudom, hogy ez a feladatod, meg minden, de... de... *eléggé zaklatott lett ettől a hírtől, hisz erre nem is gondolt még.* telefonon elmondhatod, amit megtudsz és... maradhatsz... nem? *nézi Fågelt és látszik rajta, hogy nagyon nem tetszik neki ez a hír. Közelebb hajol közben a fiúhoz, ahogy beszél.*
|

- Svédprszágban az egyik legnagyobb sértés ha nem veszed el a pénzt amit kínálnak - *morogja komolyabban és mozdulatlan kézzel nyújtja neki* - Lehet hogy győzöl...minden esetre nem lesz könnyű ugye tudod?...velem nem lesz bajod nyugi...csak benyűjtöm a neveket, az adatokat, körbeszaglászom a helyet és aztán már megyek is.. - *mondja egy árnyalattal szomorúbban*
|
*Megdöbben azon, amit a fiú mond neki, majd mikor neki nyújtja a pénzt, még jobban.* Köszi, de... nem kell... a hallgatásomért nem kérek semmit... már az is elég, hogy életben hagytál és... akár hiszed, akár nem... *magabiztosan elmosolyodik.* Nyerni fogok... *nagyon eltökélt.* Ettől függetlenül nagyon köszönöm az ajánlatot, de... nem fogadhatom el... *mosolyog.*
|
[Későbbi] [635-616] [615-596] [595-576] [575-556] [555-536] [535-516] [515-496] [495-476] [475-456] [455-436] [435-416] [415-396] [395-376] [375-356] [355-336] [335-316] [315-296] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|